Durva balesete volt, öt hónap után először állt lábra a nagymellű tévésztár

19th Annual Elton John AIDS Foundation Academy Awards Viewing Party - Red Carpet FILM Celebrities GettyImageRank2
Katie Price
Vágólapra másolva!
Katie Price modell és realitysztár újra tud járni, miután a nyáron szilánkosra törte mindkét lábát.
Vágólapra másolva!

A korábban Jordan néven ismert Katie Price a vártnál jóval gyorsabban gyógyul, nyári horrorbalesete után az orvosok ugyanis azt mondták, hogy másfél évig nem fog tudni lábra állni – ehhez képest öt hónap után már tett egy sétát, amiről fotókat is készített a The Sun magazin.

Katie Price Forrás: AFP/2011 Getty Images/Larry Busacca

A lap emellett röntgenfelvételeket is közölt, ezeken látható, hogy a modell mindkét lábát csavarok és fémlemezek tartják össze, a két lábában összesen van tizenhat csavar.

A modell Törökországban nyaralt a barátaival, ott érte a baleset: viccből átugrott egy alacsony falon, aminek a másik oldalán azonban hét-nyolcméteres mélység volt.