Élő tévés interjúk, amelyek nem sikerülhettek volna rosszabbul

Vágólapra másolva!
Élő adásban sok minden megeshet a kiszámíthatatlan körülmények miatt: számos durva balesetet láttunk, sztárok is mondtak már kínos dolgokat, óriási blődségeket, de annak sincs mindig jó vége, ha a riporterek az utca emberét – vagy legalábbis nem egy hírességet – kezdenek el faggatni. Volt, akinek a gyerekei tették tönkre a nyilatkozatát, más sírva fakadt a neki szegezett kérdéstől, de akadt olyan fesztiválozó is, aki lehányta a sörversenyről tudósító riportert. Nézze meg videóinkat!
Vágólapra másolva!

A zombi csak a teknősöket szerette

Érdekes párbeszéd zajlott le a portlandi rózsafesztiválon is 2007-ben a KGW tudósítója, Nancy Francis és egy tízéves fiú között. A gyerek zombinak volt maszkírozva, mire a riporter megkérdezte, hogy mit gondol, jól sikerült-e az arcfestés – erre érkezett a szokatlan válasz: „Szeretem a teknősöket". Később kiderült, hogy a fiú pont egy teknőskiállítást látott a fesztiválon, élő adásban azonban nehéz volt egyből tovább görgetni a beszélgetést:

Mindent unt a 110 éves nagyi

A Good Day Spokane című reggeli műsor tudósítója, Nichole Mischke hiába volt igazán lelkes, nemigen tudott mit kezdeni a 110. születésnapját ünneplő Flossie Dickey-vel. Az asszony az interjú elején jelezte, hogy nagyon fáradt, utána jobbára csak unottan kortyolgatta a kávéját: volt, amire nem is válaszolt, számtalan unokája és dédunokája említésére se villanyozódott fel túlságosan. Mint kiderült, az aznapi partija miatt a legkevésbé sem volt izgatott:

Eközben itthon

Természetesen a hazai televíziózás történetében is akadtak már markáns interjúalanyok, ki ne emlékezne például Szalacsi Sándorra vagy a Polgár Jenő-videó Kolompár Sándorára, aki többszöri nekifutásra sem tudta összerakni azt a mondatot, hogy „a polgármesteri hivatalba, Polgár Jenő úrhoz". Az internetnek köszönhetően előkerültek olyan régi videók is, mint Szipus Alfonzé, egy horgászbálon pedig végre azt is megtudhattuk, hogy mi újság a tóparton, tópartokon: