A képernyőn jóban voltak, a valóságban utálták egymást

X-Akták The X-Files (1993) David Duchovny, Gillian Anderson
1993-ban kapott egy vendégszerepet a Class Of '96-ben, ez után már jött is az X-akták
Vágólapra másolva!
Egy jó színész sok mindent képes eljátszani, a valódival ellentétes érzelmeit is át tudja vinni a vászonra vagy a képernyőre. Gondolta volna, hogy az X-akták két színésze a valóságban minden apróságon összeveszett? Vagy hogy az 1996-os Rómeó és Júlia szerelmespárja mennyit vitázott a forgatáson? És azt tudta, hogy Bill Murray-t miért cserélték le a Charlie angyalai második részére? Az egyik kolléganője miatt.
Vágólapra másolva!

Bill Murray és Lucy Liu

Forrás: AFP/Photo 12

Ha kíváncsi rá, hogy a Charlie angyalai után a Charlie angyalai: Teljes gázzal című folytatásra miért cserélték le Bill Murray-t Bernie Macre, itt a válasz: Lucy Liu miatt. Murray rettenetesen összeveszett a színésznővel, azt találta neki mondani, hogy nem tud színészkedni, mire Liu neki is esett, a stábtagoknak kellett szétválasztaniuk őket.

Betty White és Bea Arthur

Forrás: Getty Images/AFP/2005 Getty Images/Brad Barket

Az Öreglányok két színésznője között igen rossz volt a viszony, Bea Arthur ugyanis szakmailag roppant féltékeny volt Betty White-ra, annak életműdíjára is csak azzal reagált, hogy pocskondiázta a kolléganőjét. Arthur már azt is sérelmezte, hogy közös sorozatuk színésznői közül White kapott először Emmy-díjat – amit egyébként aztán ő is hazavihetett, de úgy tűnik, ez nem nyugtatta meg.

Shannen Doherty és Jennie Garth

Forrás: Fox

A Beverly Hills 90210 forgatásán állandóan veszekedtek, egyszer össze is verekedtek, így Tori Spelling végül ki is rúgatta Dohertyt a tinisorozatból – ami azért rá hárult a főszereplők közül, mert az apja, Aaron Spelling volt a producer. Garth 2014-es önéletrajzi könyvében arról írt, hogy már nem is tudja, pontosan mi volt a konfliktus oka, de annak sosincs jó vége, ha sok tinilányt összeeresztenek egy elvárásokkal teli, feszült helyzetben.

Freddie Prinze Jr. és Kiefer Sutherland

Forrás: Fox

Freddie Prinze Jr. 2010-ben kapott vendégszerepet a 24-ben, de csak négy évvel később, az akkori Comic-Conon mesélt a rossz tapasztalatairól. „Minden pillanatát utáltam. Kiefer pedig a legamatőrebb fickó a világon, és ezt a szemébe is elmondanám. Szerintem mindenki, aki dolgozott vele, ezt mondaná" – háborgott a színész, sérelmezve azt is, hogy a Sutherlanddel közös jeleneteknél le kellett vennie a cipőjét, hogy ne tűnjön olyan magasnak a főszereplő mellett.