Új párja miatt vesz nagyobb házat a magyar műsorvezető

Vámos Erika
Vágólapra másolva!
Nagyobbra cseréli imádott otthonát Vámos Erika, nem volt könnyű meghoznia a döntést.
Vágólapra másolva!

"Nem volt egyszerű meghozni a döntést, de az a helyzet, hogy kinőttük. Ha valaki egyedül él, annak tökéletes otthon, igazi kis mézeskalács ház, de két embernek már szűkös. Harminc éves koromban minden igényemet kielégítette: pici konyha, kevés rezsi és amúgy is csak aludni jártam haza. Mostanra viszont minden megváltozott. Összeköltöztünk a párommal, és nem férünk el benne" - mesélte a Ripostnak.

Forrás: Vámos Erika/Instagram

"A terveink szerint okosház lesz, ami ugyan elég drága, de hosszú távon biztosan megtérülő" - árulta el. Arról is beszélt, hogy 15 éve lakik a mostani ingatlanban. "Ezer szállal kötődtem hozzá, és azt hittem, hogy egyszer majd sírva fogok innen elmenni. De nem így lett. Annyi jó dolog történik most velem, olyan pozitív és boldog vagyok, érzem, hogy jó az irány és legjobb, ha csak sodródom. Laci érkezésével beengedtem a változást az életembe, és a gyomrom környékén érzem a bizonyosságot, hogy jó. El tudom a régi életem engedni" - mondta.