Majka most indult volna Las Vegasba

Majka
Vágólapra másolva!
A rapper, műsorvezető Várkonyi Andrea vendége volt: az Akarsz beszélni róla? újabb adása szombat este 10-kor jön a Life TV-re.
Vágólapra másolva!

Élvezi a karantént, állítja, mert végre többet lehet a családjával, közösen főznek, társasoznak. Régen nem volt már ennyit itthon. Majka nehezen viseli, ha korlátozzák a szabadságát, de ennek ellenére is érzi a jelenlegi helyzetet – mesélte.

Nem érti azokat az embereket, akik lázadnak a korlátozások ellen,

szerinte komolyan kéne venni ezt a vírust. Nagyon fel tudja húzni magát azokon a helyzeteken, amikor valaki semmibe veszi az intézkedéseket. Napirendet készített a gyerekeknek, napi három és fél órás tanulás van mindennap a nagyobbik fiának.

Life TV

Napközben gitározik, csinált magának egy kis házi stúdiót. Szinte mindent interneten rendelnek, tipikus online vásárló. Sokat szokott főzni otthon, ráadásul nem éppen diétás ételeket, ezért rendszeresen edz otthon, hogy ne menjenek fel rá a kilók. Szerinte a mozgás rendet tesz a fejben és a lelkében is.

Hiányzik neki a barátaival a heti kártyaparti. Május 4-én ment volna Las Vegasba, amit nagyon sajnál, hogy nem jöhet össze. A zenekar tagjaival telefonon tartja a kapcsolatot, Majka inkább dalszövegeket ír otthon és közben adja a zeneszerzőnek az instrukciókat. Áprilisban lett volna az első koncertjük, javában próbáltak már, teljesen új műsort szerettek volna a nyárra összerakni.

Bővebben este 10-kor a Life TV-n.