Meghalt Az Onedin család színésznője

Jill Gascoine Az Onedin családban
Vágólapra másolva!
Meghalt Jill Gascoine brit színésznő, akire leginkább Az Onedin család-ból emlékezhetnek a magyar nézők.
Vágólapra másolva!

83 évesen meghalt Jill Gascoine, miután tíz évig küzdött az Alzheimer-kórral.

Több mint negyven filmben és sorozatban szerepelt 1958 és 2007 között, a Rooms című széria után Az Onedin család-ban játszott hosszabban, 33 epizódban. Az itthon is kedvelt történetben ő alakította Lettyt, aki eredetileg a főszereplő, James lánya mellé szegődött nevelőnőnek, majd a férfi felesége lett.

Jill Gascoine Az Onedin családban Forrás: BBC

1980 és 1984 között a The Gentle Touch című krimisorozattal írt tévétörténelmet, a műfajban ugyanis ez volt az első brit produkció, amelynek női főszereplője volt. A legendás karaktert, Maggie Forbes nyomozót később a C.A.T.S. Eyes-ban is eljátszotta, utána már csak vendégszerepeket kapott.

Férjével, Alfred Molinával 2010-ben Forrás: AFP/2010 Getty Images/Frazer Harrison

Első férjétől két gyereke született, 1986-ban pedig hozzáment az ismert színészhez, a nála 17 évvel fiatalabb Alfred Molinához, aki aztán a haláláig mellette maradt.