Détár Enikő gyermekkori traumájáról mesélt

Détár Enikő Détár Enikő Artisjus-díjas magyar színésznő
Détár Enikő Artisjus-díjas magyar színésznő
Vágólapra másolva!
Április 22-én Péter Szabó Szilvia, Faragó András és Détár Enikő lesznek Szulák Andrea vendégei a Life TV-n, a Nyugi! Köztünk marad-ban, este tíztől.
Vágólapra másolva!

Détár Enikő a talkshow felvételén elmesélte, hogy rossz gyerek, verekedős kislány volt, de most már nagyon fontos neki, hogy meglegyen a belső békéje, akkor érzi magát igazán jól. Másfél évesen ráhozta a frászt a szüleire, mert kiment a nyitva hagyott kapun. Mint mesélte, ötévesen kezdte az első osztályt, és két 4-es osztályzat miatt újra kellett járnia, mert anyukájának nem tetszett, hogy miért nem lett mindenből kitűnő.

Nem volt felhőtlen a gyermekkora, rengeteget költöztek, ezért sehol sem tudott kialakítani igazi gyerekkori barátságokat. Ráadásul 16 évesen óriási trauma érte, elveszítette az édesapját. A húga ekkor volt 14 éves.

Rendszeresen hagyta nyerni a gyerekeit, ha játszott velük. Nem szokott irigykedni, de az előfordult már, hogy arra irigy volt, aki egy oktávval feljebb tud énekelni, mint ő.

Péter Szabó Szilvi a felvételen elmondta, hogy sokat rágódik a problémákon, és csak akkor nyugszik meg, ha minden rendben van, és megbeszélte az illetővel a dolgokat. Nem tud úgy elaludni, ha nincs minden konfliktus megoldva. Hirtelen haragú, de konfliktuskerülő. Szerinte igazán felhőtlen gyermekkora volt, nem lehet oka panaszra. Imádnak a kislányával játszani, de tud veszíteni is. Nagyon sokat társasjátékoznak a családdal.

Faragó András tanyán nőtt fel, nagyon szeretett ott élni. Imádta a gyerekkorát, a maga módján tökéletes volt. Egy ideje komoly életmódváltásba kezdett a cukorbetegsége miatt, így azóta komolyan odafigyel arra, hogy mit eszik. Gyorsétterembe ritkán jár, de ha megy is, húst eszik salátával – mesélte a stúdióban.

Bővebben este 10-től a Life TV-n.