Tóth Vera sportos fotóval tudatta, hogy jól van

Tóth Vera
Vágólapra másolva!
Edzőterembe nem fog lejárni, de sokat sportol - tudatta követőivel.
Vágólapra másolva!

"Ahhoz, hogy ne őrüljünk meg, hogy a megváltozott élethelyzetünket túléljük, erősítsük az immunrendszerünket, a stabilitásunkat, mozogni kell. A futás mellett rengeteget foglalkozom az izmaimmal is, nem hagyom csak úgy ellustulni őket, így eddig az edzőterem volt a megoldás Regivel, az edzőmmel. Nagyon hiányzik és Regi is" – írta oldalára az énekesnő.

„A mozgás pedig - ha eddig nem is volt - legyen része mostantól az életednek. A szabadban minden gyönyörű, reményteli. Az eddigi futások az erdőben néha annyira kikapcsoltak, hogy néha GPS-szel kellett visszatalálnom, plusz annyira feltölt, hogy mikor hazaérek futás után, mérhetetlen nyugalmat érzek a lelkemben" – áll a posztjában.