Ozzy Osbourne és a felesége eljátsszák önmagukat

Sharon Osbourne, Ozzy Osbourne
Vágólapra másolva!
Ozzy és Sharon Osbourne egy vígjátéksorozatban kaptak vendégszerepet, a The Conners-ben játsszák majd önmagukat.
Vágólapra másolva!

Ozzy Osbourne és a felesége, Sharon is benne lesz a Roseanne spin-offjának, vagyis a The Conners-nek a következő epizódjában, amely március 17-én kerül adásba az Egyesült Államokban.

Sharon Osbourne, Ozzy Osbourne Forrás: AFP/2015 Getty Images/Michael Buckner

Az epizód ismertetőjéből egyelőre csak annyi derül ki, hogy a sztárpár önmagát – vagy legalábbis önmaga fiktív verzióját – játssza majd, azt nem tudni, hogy miként fog kapcsolatba kerülni a címbeli családdal.

Az lenne egyébként logikus, ha a Darlene nevű karakterhez lenne valami közük, hisz az őt alakító Sara Gilbert a The Talk című beszélgetős műsorban kilenc évig ült egy asztalnál Sharon Osbourne-nal.