Fodor Zsóka: Már megszokhatták tőlem, hogy egyedi vagyok

Fodor Zsóka
Vágólapra másolva!
Hajcsavaróban érkezett a Nicsak, ki vagyok? színpadára a színésznő, aki leginkább nem is a lelepleződéstől félt, hanem attól, hogy tönkremegy a haja a Szfinx-jelmez alatt.
Vágólapra másolva!

"Egy dzsörzéruha volt az aláöltözője ennek a hatalmas macskajelmeznek, amit minden egyes alkalommal csatokkal kellett le- és felvenni ahhoz, hogy rendesen tudjak pisilni. Ezért nem mertem inni, hogy ne keljen olyan sűrűn meglátogatnom a mellékhelyiséget" - árulta el a Borsnak Fodor Zsóka.

A kellemetlenség ellenére is örült, hogy szerepelhet a TV2 műsorában, még úgy is, hogy biztos volt benne: jellegzetes hangja és országos ismertsége miatt hamar le fog bukni. Judy azonnal kimondta a nevét, és Ábel Anita is hamar rájött, kit rejt az álarc. "Tudtam, hogy Ábel Anitának nem lesz kérdés, hogy én vagyok a jelmezben, de Judyn kellemesen meglepődtem. Inkább meg is hatódtam, hogy ő azt mondta, Zsóka-rajongó."

Forrás: TV2 Sajtószoba

A színésznő még a jelmezben is azon aggódott, ha le kell venni az álarcot, jól mutasson a frizurája. "Mivel a sisak alatt megnyomódik a haj, és tudtam, hogy nekem nem olyan a hajszerkezetem, hogy ha le kell vennem a maszkot, dobálhassam elegánsan a hajam,

Már megszokhatták tőlem, hogy egyedi vagyok, és mindig kitalálok valamit, így becsavartam a hajam, ezzel elkerülve, hogy kócosan lássanak a maszk levétele után."