Fegyveres őrök vigyáznak az Exatlon-stáb biztonságára

exatlon
Vágólapra másolva!
A hazaindulókat felkészítik arra, hogy új helyzet van a világban.
Vágólapra másolva!

Az Exatlon alapcsapatainak versenyzői és a stáb tagjai 2019 karácsonya után utaztak ki Dominikára, a forgatás azóta zajlik. Egy teljesen elzárt területen vannak, védve minden külső hatástól, járványtól, és aki hazaindul, tudja, mire kell vigyáznia a repülőtereken.

„Az Exatlon Hungary forgatása a versenyzők és a televíziós csapat részvételével a Dominikai Köztársaságban egy fegyveres őrökkel védett, elzárt területen zajlik, ahol a magyar stáb nem érintkezik idegenekkel, zavartalanul,

A versenyzőkre – és a stábtagokra is – egy kitűnően felkészült nemzetközi orvosi csapat vigyáz, komolyan felszerelt kórházi háttérrel, ahol a koronavírus tesztelésre is felkészültek. Természetesen folyamatosan figyeljük a vírushelyzetet és konzultálunk a helyi illetékesekkel" – ezt a TV2 közölte a Ripost érdeklődésére.