Az Exatlon-kieső elárulta, ki a két nagy esélyes

Poór Brigitta
Vágólapra másolva!
Nem gondolja, hogy Szandi fék akar lenni, biztosan javul majd újabb nyertes párbaja után.
Vágólapra másolva!

Kocsis Alexandra már három női csapattársát ejtette ki párbaj során, közülük kettő (Koloszár Enikő és Poór Bigi) jobb eredményekkel rendelkezett. Utóbbi a Mokkában elmondta, hogy tényleg kissé furcsa a helyzet. „Tény és való, hogy a párbajon mindig felszívta magát, és olyan teljesítményt nyújt, mint előtte nem nagyon. Amikor napról napra játszik, lehet, hogy nem ad extra motivációt neki. Hiszek benne, értelmes lányról beszélünk, neki sem jó, ha fék a csapat számára" – vélekedett.

Poór Brigitta TV2

Az első három hét a táborban összekovácsolta őket, és ezért alakult ki erős összetartás. A lányok közül Dorkát (nem a rivális Dorcit, hanem Szabó Dorottyát) tippelte végső győztesnek, friss és fejben nagyon erős szerinte.

Az alapcsapatnál sokszor jön egy mentális holtpont,

egy fáradtság, csak a csapat tudja átlendíteni ilyenkor őket – magyarázta. Mivel Dorka később érkezett, tovább tarthat a lendülete. A férfiaknál az egyre jobban teljesítő Dávid a nagy esélyes, vélte.

„A csapat lett a kis családod" – mondta maghatottan, amúgy itthonról a családja és a kerékpározás hiányzott neki. Mint mesélte, rengeteg élményt szerzett, a csapattársakkal tartja majd a kapcsolatot. „Igen, egyértelműen lehet barátság ebből" – nyilatkozta Poór Brigitta.