Rekordot döntött A Dal 2020

Sztárban sztár vetítés, zsűri fotózás. 2019.08.28 Bereczky Zoltán, Hortváth Tamás, Pápai Joci, Tóth Gabi
Vágólapra másolva!
Minden eddiginél több, 559 nevezés érkezett A Dal 2020 pályázati felhívására.
Vágólapra másolva!

A hatalmas érdeklődés és a jelentkezők száma is azt mutatja, hogy a műsor készítői jó döntést hoztak azzal, hogy jövőre az eurovíziós indulás helyett közvetlenül a magyar dalokat, tehetségeket, értékteremtő produkciókat támogatják. A Dal című műsor pedig továbbra is fontos katalizátora a magyar könnyűzenei életnek - áll az MTVA közleményében.

Ismert és pályájuk elején álló zenészek egyaránt nagy számban jelentkeztek a 2020-as mezőnybe. A szakmai zsűri feladata nem lesz egyszerű: a beérkezett 559 dalból kell kiválasztaniuk a legjobb 30-at, amelyek bekerülnek a Duna Televízió képernyőjén jövőre látható dalválasztó show-ba.

Pápai Joci, 2019 nyertese Fotó: Csudai Sándor - Origo

A 2020 elején induló élő műsorban a nézők és a zsűri közösen dönti el, melyik lesz 2020 legjobb magyar slágere, amelynek előadója a legnagyobb hazai fesztiválok színpadjára léphet, kiemelt médiatámogatásban részesül és zenei pályájára fordítható támogatást is kap.