Az éjszakai temetőt nem bírta a vámpírvadász

Buffy, a vámpírok réme Sarah Michelle Gellar
Vágólapra másolva!
A Buffy, a vámpírok réme egykori címszereplője, Sarah Michelle Gellar emlékezett a 16 éve véget ért sorozatra.
Vágólapra másolva!

Sarah Michelle Gellar a BuzzFeednek válaszolt pár kérdésre, köztük arra, hogy mi volt a legnehezebb jelenete legendás sorozatában, a Buffy, a vámpírok rémé-ben.

Kiderült, hogy a színésznő az éjszaka, temetőben játszódó verekedős jeleneteket viselte legnehezebben: "Hideg volt, és az izmaim megfeszültek, ébren maradni és az izmaimat ellazítani egyaránt nehéz volt" – mondta ezekről.

Sarah Michelle Gellar mint Buffy Forrás: WB

A színésznő azt is elmondta viszont, hogy a forgatáson jött rá, hogy a temetők mennyire nyugodt helyek tudnak lenni, illetve azt is a sorozatból tanulta meg, hogy a lányok mennyire kemények lehetnek.

A 27 kérdésből álló beszélgetésből többek között az is kiderült, hogy Gellar az Air Supplytól vette a legelső cédéjét, egy életrajzi filmben pedig a lányára bízná, hogy játssza el őt.