Ennél tragikusabb, humorosnak szánt sorozat nem készült soha

Vágólapra másolva!
55 éves lenne Dana Plato, a Diff'rent Strokes sztárja. Ő 34 évesen halt meg, színésztársa, Gary Coleman pedig 42 évesen.
Vágólapra másolva!

A Diff'rent Strokes egy igen sikeres amerikai komédiasorozat volt. A történetben két szegény, fekete fiút, Arnoldot és Willis Jacksont befogadja egy igen gazdag, manhattani özvegyember, Phillip Drummond, aki egyedül él Kimberly lányával. A harlemi, színesbőrű srácok és a milliomos fehérek közti konfliktusokat sok humorral vitte képernyőre, sok ország megvette a vetítési jogokat. Az amerikai NBC-n nagy siker lett, nyolc évig ment, spinoffot is kapott.

Eztán jöttek a gondok, Todd Bridges (Willis) drogfüggő lett, Coleman (Arnold) magánéleti és pénzügyi problémákkal küzdött. Dana Plato (Kimberly) ismert nő létére kirabolt egy üzletet (fel is ismerte az eladó), letartóztatták, kábítószerfüggő lett. 1999-ben még elment Howard Stern show-jába, tisztának vallotta magát, majd – másnap - túladagolásban meghalt. Később öngyilkosságnak minősítették az esetet.

A három gyerekszereplőből tehát már csak Todd Bridges él, ő emlékezett meg Platótól, aki a napokban lett volna 55 éves. „Te voltál az, akihez mindig fordulhattam. Te voltál egy egyik legjobb barátom, soha nem foglak elfelejteni, és mindig szeretni foglak" – írta a posztjában.