Őrületes gondolatai támadtak Bódi Sylvinek

Bódi Sylvi
Vágólapra másolva!
A repülés közben megszállta az ihlet, és hosszan posztolt, kissé csapongva.
Vágólapra másolva!

Bódi Sylvi fiatalabban, aktív modellként is sokat utazott, most sincs másképp, de arról nem tudtunk, hogy a repülés hozza meg neki az ihletet az íráshoz. Ezúttal hosszú poszttal jelentkezett a repülőút után, majd kommentben is értekezett egy sort arról, hogy mit gondol a molekuláris táplálkozásról, és arról, miért visel kompresszoros harisnyát.

A képen úgy tűnik, business classon utazott. „Ezt azért meg lehetne szokni így... Na, de ebből nem lesz rendszer. Szerencsére egyébként én a turistaosztályon való utazást is jól bírom" – nyugatatta meg híveit, majd hirtelen a mozizásról írt. „Bármennyire is hihetetlenül hangzik simán telik el úgy év, hogy mozi környékén sem járok. Otthon nem nézek sem tévét, sem filmeket.

Erre az útra is nyolc könyvet hoztam magammal. Vajon gyorsan olvasok, vagy hosszú ideig leszek távol?" – teszi fel a kérdést.

Bódi Sylvi Forrás: Instagram, Bódi Sylvi

Eztán folytatja, mint kiderül, A fehér holló címet filmet nézte meg, és erről eszébe jutott, hogy a rendszerváltás előtt milyenek voltak az utazási lehetőségek a Varsói Szerződés, a KGST országain belül. Hát, nem épp a legjobbak. „Nem is tudjuk, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy csak úgy kedvünkre utazgathatunk a világba...

Nekünk ez teljesen természetes. Ám nem volt ez mindig így. Szüleink tudnának erről mesélni... Ők egy másabb korban (rendszerben) voltak fiatalok, ahol kontrolálva volt, hogy ki, mikor, merre, meddig és miért... Anya sokat mesélt nekem azokról az időkről" – írja.

Ezek után még csapong egy kicsit, szóba kerül a repülőkön osztott élelmiszer, a kenyér, a tartósítószer, a kivis-kókusztejes ital (amiből a csinos modell kettőt is kért), az édességek, az aszkorbinsav, a cukor és a zsír. És még csak ezután jött a kompressziós harisnya, úgyhogy igazán elkényeztette olvasnivalóval Instagram-követőit!