Curtis: Korábban százmillió forintot költöttem drogokra

Curtis
Vágólapra másolva!
Csak a napokban tudatosult Curtisben, hogy nyolcéves drogfüggősége alatt mennyit költött különböző szerekre.
Vágólapra másolva!

Curtis januárban ismerte be drogfüggőségét, majd úgy döntött, elvonóra vonul - erről az időszakról és arról a pénzről mesélt, amit drogokra költött.

"Az első két hetet nem kívánom senkinek, az kemény. Rémálmok, hallucinációk, hangulatingadozások... " - idézte a rappert a Bors. Curtis úgy érzi, égi segítséget kap, ezért sikerül a végén mindig szerencsésen kijönnie a legkilátástalanabbnak tűnő helyzetekből is. Ennek tudja be azt is, hogy nem halt bele a függőségébe, és végig tudta csinálni az elvonót.

Forrás: Instagram, Curtis

Nyolc évig volt függő, ez idő alatt rengeteg pénzt költött drogokra. "Nem tudom, nem is akarom tudni. Szerintem százmillió forint körül biztos elköltöttem" - árulta el, mikor arról kérdezték, hogy mennyit költött a függősége alatt.