A szakításról, a szokatlan helyzetről mesélt Kárpáti Rebeka

Kárpáti Rebeka
Vágólapra másolva!
A műsorvezető Balira utazik spirituális megtisztulásra, a telefont sem tervezi elővenni.
Vágólapra másolva!

„Úgy érzem, összecsaptak a fejem fölött a hullámok. A forgatások, a fotózások, a percre pontosan betervezett programok kimerítettek, azt hiszem, nagy pihenésre van most szükségem. Szerencsére nem látszik meg a teljesítményemen, hogy kissé sok most minden, a lelki és fizikai egészségemen annál inkább" – mondta a Bestnek a műsorvezető.

Forrás: Kárpáti Rebeka

R. Kárpáti Péter lánya Indonéziába, Bali szigetére utazik két hétre egy barátnőjével. Hogy teljesen el tudjon szakadni a hazai dolgoktól, a telefonját sem tervezi elővenni hosszú időre.

Völgyi Dániel focistával három év után szakított. „Nem volna bölcs most kibeszélni a problémáinkat, de annyit mondhatok, nem egy harmadik fél miatt vetettünk véget a kapcsolatunknak, békésen váltunk el, közösen döntöttünk. Szokatlan helyzet volt, mert

Maximum egy-két hétig voltam szingli, soha nem akartam magamban lenni. Pedig azt hiszem, egy ilyen időszak jön, mert bár lehetne kapcsolatom, vannak komoly érdeklődők, most egyedüllétre van szükségem."