Nem lesz szilveszteri kabaré Sas Józseffel

Sas József arckép, portré FOTÓ FOTÓ ÁLTALÁNOS FOTÓTÉMA KÉPKIVÁGÁS Közéleti személyiség foglalkozása próba SZEMÉLY színész színpadi jelenet
Budapest, 2010. november 3. Sas József játszik a TárSASjáték című zenés, közéleti kabaréban, amelyet november 5-én mutatnak be a Kabaré 24 - Mikroszkóp Színpadon, Sas József rendezésében. MTI Fotó: Földi Imre
Vágólapra másolva!
A márciusban Thaiföldön kétoldali sztrókon átesett 80 éves Sas József a szerencsésebbek közé tartozik, mert lassan, de javul az állapota.
Vágólapra másolva!

"Nagyon jólesik, hogy gondolnak rám. Köszönöm, haladok a rehabilitációval, ez egy lassú gyógyulású betegség, itt nincs taktika, ezzel nem lehet szórakozni. Minden reggel tízkor jönnek hozzám, egy olyan ember, aki ehhez ért, félórát dolgozunk rajta, beszélgetünk" – utalt Sas az ápolóval való kommunikációra, ami szintén elősegítheti a gyógyulását.

2010-ben Forrás: MTI/Földi Imre

"Összevissza beszélnek, aki igazán ért hozzá, az azt mondja: ne kérdezgessem, mert úgyse tudják" - viccelődött a Bors megkeresésére. "Egy szilveszteri kabaré egyelőre biztos vágyálom marad, nagyon szeretném, de

Egy kétoldali sztrók nem játék, nem lehet semmit sem erőltetni" – mondta a komikus.

Az előzményekről a cikk alatt olvashat.