Komoly gerincműtét vár Schobert Norbira

Schobert Norbi edzés a Papp László Sportarénában 2016 május 1-én
Schobert Norbi edzés a Papp László Sportarénában 2016 május 1-én
Vágólapra másolva!
1989-ben tört el a gerince egy baleset miatt, azóta két csavar tartja össze 
Vágólapra másolva!

"Ma egy komoly lépést kell tennem. 1989-ben triathlon junior versenyzőként, kerékpárral, verseny közben, jégesőben elestem és a járdaszegélynek csapódtam. Ekkor sajnos eltört a gerincem, melyet két csavarral rögzítettek. Itt ért véget a versenysport pályafutásom, hiába fogytam le érte 1986-ban 40 kilót. Az aerobikkal orvosi javaslatra kezdtem foglalkozni. A családom, követőim, barátaim, munkatársaim és üzleti partnereim együttműködésével és támogatásával lettem egy országnak Aerobik Norbi, majd Update Norbi" - kezdte a bejegyzést.

"Aktív edző koromban 20 év alatt 11 ezer aerobik órát és fellépést tartottam meg, több mint 20 filmet és 500 tévétornát forgattam. Ebből építettem fel az életem, családom, egzisztenciám, vállalkozásom.

Az egészségetekért harcoltam, harcolok, de a derékfájás az elmúlt 10 évben egyre fokozódott és a szenvedés a napjaim része lett. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy két éve visszavonultam a fellépésektől, mert nem hagyhattam, hogy a kín befolyásolja a személyiségem. Így is sokszor bántottam szavakkal másokat, akiket nem kellett volna" - írta.

"Hiányoztok, hiányzik a zene, a mozgás, a vidám tömeg. Rádöbbentem, hogy nem adhatom fel. Fáradhatatlanul küzdenem kell tovább! Annyi embernek tudok és akarok még segíteni. Ha 29 évig tudtam törött gerinccel menni előre, meg kell tennem a következő lépést és a héten megműttetem a csigolyám" - áll az oldalán.