Feltárult a Fear és az eredeti The Walking Dead teljes idővonala

The Walking Dead
Vágólapra másolva!
A két sorozat ugyanabban a fikciós univerzumban játszódik, ebben nincs vita.
Vágólapra másolva!

A The Walking Dead és az előzménysorozatnak számító, de első részeihez képest már egészen más irányba ment Fear The Walking Dead ugyanabban a világban játszódik: ezt nagyjából minden olyan sorozatkedvelő tudja, aki mindkét szériába belenézett hosszabban. Több szállal kötődnek egymáshoz, van szabad átjárás a karaktereknek is.

The Walking Dead

Amit viszont csak tippelgettek a rajongók sokáig, az, hogy hány hónap, hány év telhetett el a fikciós univerzumban, hiszen közben felnőtt (és meghalt) Carl, pár szereplő pedig rendesen öregedett. Hat év, nyolc, tíz év? Most végre kiderült minden.

The Walking Dead

A járvány, a zombiapokalipszis kitöréséhez képest mikor ébred fel Rick, és hányadik napon találkozott Jézussal? Pontosan mely napon találkozott Rick csapata a rettegett Negannel, mikor nyírta ki a könyörtelen ellenség Abrahamet and Glennt, mikor hurcolták el Darylt? Ezek nyilván sok sorozatfanatikust érdeklő kérdések, amelyre itt választ lehet kapni. Amit talán fontos lehet, hogy a 9. évad végén a 3499. napnál jártak a szereplők, azaz lassan tíz éve próbálnak túlélni egy nyomasztó világban.