Jóbarátok-kulisszatitkok: volt, akit egy rész után küldtek el

Jóbarátok
Vágólapra másolva!
1994. szeptember 22-én startolt a Jóbarátok, minden idők talán legnépszerűbb szituációs komédiája, amelyet ma is százezrek néznek újra és újra. Jöjjön pár - kevéssé ismert - sztori a múltból!
Vágólapra másolva!

Pár történettel emlékeztünk a tíz évadot megélt komédia indulásának 25. évfordulójára, amely világsztárt csinált alig ismert szereplőiből. Mi lett azzal az idősebb rendőrrel, aki életmódtanácsokat osztogatott volna minden részben a fiataloknak? (Erről itt írtunk). Megtudhattuk, kivel járt volna Joey éveken át, és az is, miféle figura lett volna az eredeti tervek szerint (erről itt olvashat). De hogy alakult a főcím zenéje és mely világsztár mondott többször is nemet? Erről itt van egy cikk.

Balról Jane Sibbett

Most pedig jöjjön egy szereplő, akit betettek, de villámgyorsan lecseréltek - valószínűleg nem tetszett a késztőknek a hozzáállása. Anita Barone játszotta eredetileg Ross volt feleségét, Carolt, de mindössze egy részben. A "The One With The Sonogram At The End" című epizódban volt Carol Willick, utána Jane Sibbett vette át a karaktert.

Egyes források szerint annyi történt, hogy Anita Barone nem volt elégedett a kis szereppel, amit kapott, és inkább eljárt castingokra, hogy állandó szereplő lehessen egy másik sorozatban. Természetesen egy vendégszerep soha nem jelent annyi pénzt és népszerűséget, mintha egy visszatérő karakter lett volna, és akkor még nem tudhatta, hogy a figura visszajön többször, ahogy azt sem tudhatta, micsoda brutális siker lesz a szitkom. Alább egy kép az első Carolról:

Sibbett végül 15 Jóbarátok-részben szerepelt. Vele kapcsolatban egy érdekesség: nem hagyták sokáig kisbabája mellett heverni, mert két nappal Kai fia születése után már mennie kellett forgatni - mondhatott volna nemet persze, de akkor oda a szerep...