Szó szerint minden színészt lecseréltek a sikersorozatnál

The Crown
Vágólapra másolva!
Ha szerette a The Crown-t, nagyot fog nézni a folytatáson.
Vágólapra másolva!

A 2016-ban indult The Crown, A korona korunk egyik legigényesebb, legélvezetesebb történelmi sorozata, II. Erzsébet életét, uralkodását dolgozza fel mozifilmes költségvetéssel és igényességgel. Eddi 50 televíziós djíat nyert, közte két Golden Globe-ot, 107 jelölése volt különféle díjátadókon. Még két évad biztosan lesz belőle. A BBC szerint tavaly nyáron már forgatták a harmadik évadot, ez most ősszel, novemberben kerül a képernyőre.

Az 1964 és 1977 közti eseményekre reflektál majd a sorozat újabb évadja. Eddig is voltak fontos dolgok, amelyek kimaradtak, de tudomásul kell venni, hogy ez nem egy dokumentumfilm, hanem egy részben fikciós sorozat, amelynek a szórakoztatás talán a fő célja, tiszteletben tartva persze a történelmi tényeket. Eddig is minden epizód élvezhető volt önmagában azzal, hogy egy valós problémát, fordulatot dolgozott fel (szuezi válság, a Margit körüli botrányok, VIII. Eduárd esete, a tragikus 1952-es füstköd, szmog Londonban).

Aki szerette az eddigi húsz részt, az bizonyára kitart a sorozat mellett, legalábbis esélyt ad az új csapatnak – ugyanis mindenkit lecseréltek, ezzel is jelezvén az idő múlását. Nézzük a legfontosabb személycseréket! Mit tudunk a folytatásról?

1. Olivia Colman vette át Claire Foy szerepét, eztán ő lesz II. Erzsébet. Íme a képen:

Netflix

2. Az Outlander sztárja, Tobias Menzies lesz Fülöp edinburgh-i herceg, az első két évadban Matt Smith alakította. Így néz ki Tobias Menzies teljes harci díszben:

Forrás: Netflix

3. II. Erzsébet húga, Margit hercegnő a Windsor-ház igazi botrányhőse volt a 20. század második felében. Helena Bonham Carter vette át a szerepet Vanessa Kirby-től. Itt az új Margit:

Forrás: Netflix

4. Ben Daniels lesz Margit hercegnő férje, egyben a királynő sógora, Antony Armstrong-Jones. Ő a képen:

Forrás: Netflix

5. Josh O'Connor alakítja a fiatal Károlyt.

6. Marion Bailey lesz Erzsébet brit királyné, VI. György brit király felesége, II. Erzsébet brit királynő édesanyja.

7. A showrunner Peter Morgan elárulta, hogy II. Erzsébet és Fülöp házasélete most kevesebbet lesz képernyőn, de feltűnik már Kamilla, akit Emerald Fennell alakít. Kamilla cornwalli hercegné – mint ismert - Károly walesi herceg brit trónörökös második felesége.

8. Gillian Anderson lesz Margaret Thatcher, de az X-akták emlékezetes Scully-ja sajnos a harmadik évadban még nem szerepel, csak a negyedikben tűnik fel.

A sorozat írója Peter Morgan, és a látvány nem véletlen, a Netflix talán legdrágább sorozatáról van szó. Úgy hírlik, hogy hogy az első évad 10 része 100 millió fontba, 35 milliárd forintba került. A Netflix 60 részt, hat évadot tervez: ha az igényességből nem adnak alább, és a nézettség is marad, akkor nem lehet probléma.