Nézzen bele a menő horrorsorozat folytatásába!

American Horror Story, Amerikai Horror Story
Vágólapra másolva!
Az Amerikai Horror Story alkotói hagyományosan nem egy rendes előzetest, inkább több kis teasert szoktak kiadni a sorozatukhoz, nincs ez eddig másként a következő, kilencedik évad esetében sem. Az 1984 alcímet viselő etaphoz eddig három hivatalos kisfilm érkezett, az első kettő a hangulati elemekre épít, a harmadikban pedig a főbb szereplőket ismerhetjük meg. Íme!
Vágólapra másolva!