Nem tudja teljesíteni Somló Tamás utolsó kívánságát az özvegye

Somló Tamás özvegye, Keszthelyi Gyöngyvér elárulta, nem keres olyan férfit, mint a néhai férje
Vágólapra másolva!
A napokban lesz Somló Tamás halálának harmadik évfordulója - özvegye, Keszthelyi Gyöngyvér máig nem tudta elengedni a zenészt, aki nehéz utolsó kéréssel bízta meg.
Vágólapra másolva!

Keszthelyi Gyöngyvér és Somló Tamás 24 évig éltek együtt, ez idő alatt pedig egyetlen kislányuk született, Lili. "A fájdalom ma is pont olyan, mint amikor Tamás 68 évesen elment, csak tán nem tör fel annyira gyakran belőlem. Jóllehet az együtt töltött 24 éveben adódtak mélypontok az életünkben, de mindig egy család maradtunk" - mesélte a Storynak.

Forrás: FEm3

Az utolsó időszakban nem beszélgettek az elmúlásról, inkább igyekeztek az életre és a gyógyulásra koncentrálni. Mint kiderült, a zenész leginkább azt sajnálta, hogy nem láthatta kislányát felnőni. Utolsó kívánsága az volt, hogy felesége találjon új párt magának, folytassa valaki mással az életét.

"Nekem olyan, mintha tegnap történt volna. Az idő begyógyítja a sebeket, mondják, de aki ilyet állít, még nem élt át hasonló veszteséget. A gyász megmarad, csak éppen körbenövi az élet. Tomi végakarata az volt, hogy a halála után ne maradjak egyedül. Életében szinte minden kívánságát teljesítettem, de ez nagyon nehéz, mert Tomi magasra tette a mércét" - árulta el.