Csonka András azt hitte, agydaganata van

Csonka András interjú
Vágólapra másolva!
Csonka András attól félt, agydaganata van, mivel rejtélyes tünetet észlelt magán.
Vágólapra másolva!

A színész tavaly decemberben figyelt fel rá, hogy folyamatosan édes illatot érez. Bármit tett és bárhova ment, az illat követte, legyen szó a lakásáról, a kocsijáról, sőt, még a szingapúri vakációjára is elkísérte az illat. "Ekkor gondoltam, hogy ez nem normális! A neten azt írták: szaghallucinációról lehet szó, ami az agydaganat tünete. Azonnal koponya MR-t csináltattam" - mesélte a hotnak.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az eredményei negatívak lettek, de még ekkor se lehetett tudni, mi okozza a különös tünetet, így további vizsgálatokon vett részt. Egy gégész barátjával még baktériumtenyésztést is végeztetett, hátha elárulják az eredmények, mi okozza a szűnni nem akaró édes illatot. Az orvos illatterápiára utalta, ahol több mint negyven illatot szagoltattak meg vele, ám mindegyiken átszűrődött a gondot jelentő illat.

Végül kapott négy illatot: eukaliptuszt, citromot, szegfűszeget és levendulát, amelyeket most kúraszerűen minden nap meg kell szagolnia. Az, hogy sikeres volt-e az illatkúra, csak három hónap múlva deül majd ki, a kontroll során.