Keservesen lassan tipeg előre a sokat szenvedett szolgálólány

Vágólapra másolva!
Spoileres folytatás, óvatosan olvasson, ha még nem látta a harmadik évad elejét!
Vágólapra másolva!

Véget ért a Trónok harca kultsorozat, sőt, a Csernobil is, amely hetek alatt lett kultikus: milyen sorozatot érdemes nézni, ha az ember kőkemény drámára vágyik, habkönnyű vígjátéksorozatok helyett? Az egyik befutó lehet a Hulu nagy dobása, amely itthon az HBO Gón látható, ez pedig A szolgálólány meséje, amelynek a napokban került ki a folytatása a netre. Ennek első szezonja akkorát szólt, hogy tele volt vele minden tévés szaklap, portál, a közösségi média is ízlelgette, meg-megborzongva, de csodálattal adózva a készítőknek.

Hulu

A harmadik évadból jelenleg három rész látható, és megállapítható, hogy a roppant lassú, kimért tempó, ami eddig is jellemezte a sorozatot, semmit nem gyorsult, ugyanúgy perceken át mutatnak lassított felvételeket, közelről szenvedő arcokat. Érthető, valahol a végtelenül hosszúnak tűnő várakozást, a keservesen lassan folyó időt szeretnék szimbolizálni ezzel, csak épp néha idegőrlő, hogy percekig nincs egy dialógus, egy változatosabb kép, akár egy közepesen gyors mozdulat.

Kell a türelem

Az ember azon kapja magát, hiába várta egy éve a folytatást, hiába érdekli a főszereplők sorsa, a sötét világ, amelyben mozognak, a nyomasztó disztópia, önkéntelenül is a telefonja után nyúl, hátha küldött neki egy üzenetet valaki, egy elfeledett barát, egy távoli rokon, akárki... vagy bármi érdekeset lel rajta, míg szegény June, az egykori Offred szomorkásan, de mégis eltökélten néz egy félhomályos szobában.

Forrás: Hulu

A lassú tempó az első részben is nyilvánvaló, mert összesen három fontos dolog történik benne. Emily megússza az átkelést a kisbabával, Serena Joy Waterford felgyújtja a házukat, June pedig új tulajdonoshoz kerül. Ezekre 10-10 perc bőven elég lett volna, de majdnem egy órára nyújtották. Persze, koncepció ez, nem teszetosza időhúzás, de kétségkívül kell a türelem.

És nem csak türelem kell, hanem éjszaka vagy tökéletesen lehúzott redőny is, ugyanis az első három rész olyan sötét képileg, hogy a Trónok harca deresi csatájának élvezhetetlensége miatt károgók is csak elismerősen csettintenének. Világos nappal, HD-tévén ne nézzük, mert sokszor csak sejteni lehet, mi zajlik a képernyőn. És azzal, hogy nincs üres fecsegés, csak hosszú csendek, hangjátéknak sem az igazi.

Forrás: Hulu

Ennek ellenére persze továbbra is egy kultsorozatról van szó, és visszatérünk nézőként. Az IMDb-n nem állnak rosszul az epizódok, 8,3 és 8,9 között vannak, azaz a hardcore-rajongóknak nincs különösebb bajuk azzal, hogy a sztori nagyrészt egy helyben toporog.

A kanadai szál sem haladt, csak épphogy fejlődött valamit, a gileádi univerzumról nem tudtunk meg sokkal többet, mint korábban, a szolgálólányok és márták lázadása pedig semmivel nincs közelebb, mint hat-nyolc résszel ezelőtt. A második évad egy éve azzal ért véget, hogy hősnőnk elszánt, harcolni fog, a 3. évad 3. része pedig úgy fejeződik be, hogy June nagyon eltökéltnek tűnik, harcra kész.