Imádták a magyarországi forgatást a Jamestown színészei és producere

Jamestown
Vágólapra másolva!
Meleg időjárás, nagy, széles mezőségek, tapasztalt, mindenre kész filmesek – ezt dicsére a producer. A színészeknek is tetszett a környezet, és néha a pesti bulinegyed is beszippantotta őket.
Vágólapra másolva!

A történet az 1600-as évek elején játszódik, Virginiában ekkor alakult meg Jamestown, az Újvilág első kolóniája. A brit gyarmatot 12 évig csak férfiak lakták – közéjük érkezett meg többek között Jocelyn, Alice és Verity, feleségjelöltként. Így indult a történelmi sorozat első évada, amely azóta bejárta a világot.

Forrás: Epic Drama

A sorozatot a Golden Globe-os Downton Abbey producerei álmodták meg, alkotói között pedig számos BAFTA és Emmy-díjas közreműködőt találunk. Mindhárom évad forgatására Magyarországot választották, és szerintük ez tovább emeli a produkció színvonalát.

Eltökélt magyar filmes stáb

Sue de Beauvoir olyan ismert sorozatoknál volt producer, mint a Shetland, a Válaszcsapás, a Merlin kalandjai, vagy legutóbb a Jamestown történelmi széria, amelyet itthon forgattak a nemzetközi piacra.

„A magyar forgatási helyszín tökéletesen illeszkedik az igazi Jamestownhoz: széles égbolt, meleg idő és érintetlen területek. Pontosan úgy néz ki, mint Virginia. Magyarországnak csodálatos és igen tapasztalt filmes szakemberi vannak, 'mindenre készek vagyunk' attitűddel. Olyan csapatok, amelyek igazán készek bármilyen kihívásra" - mesélte.

Forrás: Epic Drama

„Az időjárás tökéletesen illeszkedik ehhez a produkcióhoz, és ez egy csodálatos ország. Imádunk itt forgatni! Valahányszor visszatérünk ide, olyan érzés, mintha soha el sem mentünk volna" – lelkesedett Sophie Rundle (Alice) színésznő is. Mindezt megerősítette világhírű színésztársa, Jason Flemyng (Blöff; A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső) is, aki

köztudottan nagyon kedveli a magyarokat.

Elmondása szerint az, hogy Jamestownt hazánkba hozták, nagy könnyebbséget jelentett neki, hiszen így közel maradhatott Londonban élő családjához. Ráadásul időközben felfedezte a budapesti éjszakai életet is, különösen a Dob utcai bárokat.

Forrás: Epic Drama

A kosztümös történelmi sorozat új évadában Jamestown immár virágzik, a dohányültetvények gazdagságot hoznak, beindul a kereskedelem, ugyanakkor veszélyben a status quo. Az újonnan beköltözött telepesek életét megannyi kaland övezi: a békét emberrablás és egy áruló veszélyezteti.

Folytatás június 9-től, vasárnaponként 20:10-től az Epic Draman.