Tóth Gabit állandó rosszullétek gyötrik

Tóth Gabi
Vágólapra másolva!
Tóth Gabi egy hónapja jelentette be, hogy párjával, Krausz Gáborral közös gyereküket várják, most mesélt a terhesség részleteiről.
Vágólapra másolva!

Az énekesnő már a 12. hét előtt megosztotta a hírt a közönséggel, most pedig elárulta a Mokkában, hogy párjával miért döntöttek így.

„Ahogy jöttek a rosszullétek, rájöttem, hogy ezt nem fogom tudni titkolni, ameddig szeretném, mert a fellépéseket nagyon nehéz így megcsinálni. A doki is azt ajánlotta, hogy feküdjek és pihenjek, mert az lesz a legjobb nekem is és a magzatnak is. Most már jól vagyok, megyek ki belőle. Egyre jobban kezdem érezni, hogy ez egy boldog, örömteljes történet. Eddig az állapotosságnak nem azt a részét, inkább a terhes részét sikerült megélni, de szerintem ezzel sok kismama van így, és megértik, hogy milyen ez az állapot” – mesélte.

Óriási öröm volt számukra, hogy egy héttel az eljegyzés után kiderült a baba érkezése. A kicsiről egyelőre nem sokat tudni, de az biztos, hogy karácsony környékén érkezik majd. „Végre értelme lesz az életnek. Szerintem az életnek úgy van értelme, ha az embernek utódai vannak és családot teremt” – tette hozzá.