Bayer Friderika: Halálfélelmem volt, sírógörcsökkel küzdöttem

Bayer Friderika
Vágólapra másolva!
Az énekesnő 1994-ben ment ki az Eurovíziós Dalfesztiválra, akkoriban nehéz volt megküzdenie a hirtelen jött ismertséggel.
Vágólapra másolva!

Bayer Friderika a Story magazinnak beszélt arról, milyen nehézségeket élt át 1994 környékén, mikor a Kinek mondjam el vétkeimet című dallal negyedik helyen zárt az Eurovízión.

"A dal, amit az Eurovízión énekeltem, túlságosan is nehéz témájú volt, nem egy olyan fiatal lánynak való, mint én voltam. Nehéz volt kitörni abból a skatulyából, amelybe ezzel a számmal kerültem. Mély depresszióba estem, éjszakánként alig tudtam elaludni, halálfélelmem volt. Miközben az emberek azt hitték, díjakat veszek át, és egyre sikeresebb vagyok, sírógörcsökkel küzdöttem. Árucikknek éreztem magam" - mesélte a lapnak Bayer Friderika, és azt is elmondta, hogy ma jobb helyzetben vannak a pályakezdő énekesek, mert mentális egészségükre is odafigyelnek a körülöttük lévő szakemberek.

Forrás: Bayer Friderika / Facebook

Az énekesnőnek saját gyereke nem lehetett, de hármat örökbe fogadott férjével, két fiút és egy kislányt nevelnek.