Jövőre már babázni szeretne Berki Krisztián felesége

Berki Krisztián és Mazsi story gála 2019
Vágólapra másolva!
Berki Renáta  két héttel a megismerkedésük után költözött össze a műsorvezetővel, aki nagy titokban vette feleségül, és már a családalapítást tervezik.
Vágólapra másolva!

Miközben az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetésével vádolja Berkit és további 63 embert, a tévés celeb párja már babát tervez.

"Szeretném, ha jövőre megszületne a gyerekünk Krisztiánnal, így ősszel bele is vágunk a babaprojektbe. Persze, sokan azt mondják, hogy ember tervez, isten végez, de én már húszévesen úgy éreztem, megértem az anyaságra. Sokan azzal ijesztgetnek, hogy ikreim lesznek. Őszintén szólva minden esélyem megvan rá, mivel anyukám első várandóssága ikerterhesség volt, csak sajnos felszívódott a másik magzat" - mondta a Star magazinnak Berki Renáta.

Forrás: Polyak Attila/Origo