Más lesz a Trónok harca vége a regényekben, mint a sorozatban

Vágólapra másolva!
George R. R. Martin is reagált az HBO-s sorozat végére. Legalább háromezer oldal lesz az utolsó két regény, amely lezárja a ciklust. Hogy mikor? No, ez jó kérdés!
Vágólapra másolva!

Más lesz a Trónok harca vége a regényekben, mint a sorozatban, derül ki az író reakcióiból. Mint írta, tisztában van vele, hogy a The Winds of Winter jelentős késésben van. Nem akar most dátumot mondani, mert korábban megtette, és nem tudta tartani, de újfent megígérte, hogy befejezi a két kötetet.
Korábban olyan spekulációkról lehetett olvasni, hogy Martin már végzett is a két regénnyel, csak az HBO sorozata miatt nem adhatta ki ezeket (hogy a tévézők ne is sejtsék, milyen fordulatok jönnek a végjátékban), de az idős mester ezt a pletykát tagadta.

Forrás: Facebook

„Be fogom fejezni, és utána következik az A Dream of Spring. Hogy lesz vége? Mindig ezt kérdik tőlem. Ugyanaz lesz a regényben a vége, mint a sorozatban? Vagy más? Nos... igen. És nem. És igen. És nem. És igen, és nem. Ne felejtsük el, hogy egészen más médiumon dolgozom, mint David és Dan" – írta, a két producerre célozva.

A sejtelmeskedő író arról is informálta követőit, hogy az HBO-nak hat órája volt befejezni a sztorit (más kérdés, hogy még húzhatták volna pár évadig, magas volt a nézettség), addig neki legalább 3 ezer kézzel írott oldalnyi anyaga lesz a végén.

„És ha még több oldal, fejezet és jelenet szükséges, akkor azok is benne lesznek" – nyugtatta meg azokat, akik úgy gondolták, hogy nyiszlett, vékonyka kötetekkel rukkol elő Martin.

Lassú víz Westeros-partot mos

Attól, hogy vékony kis füzettel jön majd elő, nem kellett tartani, a betűvető mester a regényciklus korábbi darabjait sem tudta ezer oldal alá vinni, viszont nem is tartott ilyen hosszú szüneteket a könyvek között. A Sárkányok tánca 2011-es, azóta nem haladt írásban a történet, pedig az jó rég volt: abban az évben startolt a sorozat, amely nyolc évad után épp most ért véget.

Mivel sok millióan várják tőle nyolc éve a folytatást, és ő csak húzza az időt, már attól tartanak a rajongók, hogy George Raymond Richard Martin meghal, mielőtt befejezhetné.

Számoljunk: most 70 éves.

A Tűz és Jég dala ciklus első és második kötete között mindössze két (kettő!) év telt el, de az ötödik és a hatodik között legalább nyolc év lesz, feltéve, továbbra is igen optimistán, hogy idén, karácsony előtt kijön vele. Ha viszont ehhez nyolc év kellett, vagy kilenc, 2020-as megjelenéssel, akkor a következőhöz, az utolsóhoz legalább 10-12 év kell majd.

---------------------

Az utolsó rész okozta felháborodásról itt írtunk, itt olvashat a szereplők jövőbeli terveiről, itt megnézheti, milyen csúnya baki maradt a legvégére. A színészek képes-érzelmes búcsúit itt mutatjuk meg, és a parádés nézettségről is vannak friss adataink. Sansa Stark pedig beszólt a mérges rajongóknak, akik ettől még idegesebbek lettek.

Alább szavazhat, ha épp van kedve:

Szavazzon!

Jó volt a Trónok harca utolsó évadja?