Áram és fűtés nélkül maradtak Tücsiék új otthonukban

Tücsi
Vágólapra másolva!
A modell-műsorvezető Aryee Claudia Dedei, azaz Tücsi és párja, Sofron István, most költöztek be kislányukkal az új otthonukba, de nem megy minden olyan egyszerűen, ahogy eltervezték.
Vágólapra másolva!

"Elhoztuk a kis Mukinkat sétálni, kicsit kiszabadultunk a házból. Szinte hihetetlen, de beköltöztünk végre, de egyelőre teljes a káosz, a fűtésünk nem működött, első este elment a villany, kutakodunk a dobozok között, és amikor végleg kipurcanunk, akkor ledőlünk a matracunkra. Néha idegörlő, kiborulunk, elfáradunk, vitatkozunk, majd jót nevetünk az egészen, és közben végtelenül hálásak vagyunk, hogy megadatik nekünk, hogy ilyen körülmények között kezdhetjük el a Narával közös életünket" - írta legújabb családi fotója mellé Tücsi.