Krausz Gábor elárulta, hogy derült ki Tóth Gabi terhessége

krausz gábor tóth gabi szerelem playboy díjátadó
Vágólapra másolva!
Krausz Gábor és Tóth Gabi egy éve alkotnak egy párt, nem sokkal eljegyzésük bejelentése után azt is elárulták, hogy az énekesnő gyereket vár.
Vágólapra másolva!

Krausz Gábor a Storynak mesélt arról, hogyan vélekedik a családalapításról, illetve azt is elárulta, szerinte milyen szülők lesznek Tóth Gabival. „Bő egy éve vagyunk együtt Gabival, életemben nem voltam még ennyire boldog, mint most. Korábban egyetlen nő mellett sem fogalmazódott meg bennem, hogy szeretnék tőle gyereket. Ehhez egy olyan csodálatos lány kellett, mint amilyen ő. A szerelmem két dologra készült gyerekkora óta, hogy énekesnő és hogy anya legyen” – mondta.

A séf azt is elárulta, hogy derült ki a terhesség, és hogy több sikertelen próbálkozáson vannak túl. „A világ legegyszerűbb módján tudtam meg, hogy apa leszek: egy terhességi tesztcsíkból. (...) Korábban, ha nem jártunk sikerrel, mindig előjött belőlünk egy kis szomorúság. De biztattuk egymást, nem baj, majd a következő. (...) Hogy Gabi milyen anya lesz, nem kérdés számomra. Csodálatos, ahogyan ő maga is az, és ilyen mintát hozott otthonról is. Az apaképből csak a jó emlékeket szeretném megőrizni, aztán majd a gyermekemnek továbbadni” – tette hozzá.