Trónok harca: lesz élet a finálé után

Trónok harca
Vágólapra másolva!
Pár hét, és vége napjaink legnagyobb hatású sorozatának, a Trónok harcá-nak, a benne játszó színészek számára azonban korántsem áll meg az élet, többen közülük kimondottan várják, hogy valami másba, újba kezdhessenek. Mik a tervei a főbb szereplőknek, miben láthatjuk őket legközelebb? Olvasson tovább, hogy megtudja, mire készülnek!
Vágólapra másolva!

Emilia Clarke

Emilia Clarke mint Daenerys Targaryen Forrás: HBO

A Trónok harcá-ban kapta élete első komolyabb szerepét, azóta viszont már a Terminátor- és a Star Wars-franchise-ba is bevették, és idén is láthatjuk még legalább két filmben. Jack Huston oldalán fog szerepelni Phillip Noyce új rendezésében, az Above Suspicion-ben, amely az első olyan esetet idézi meg, amikor egy FBI-ügynököt gyilkosságért ítéltek el; a Last Christmas-ben pedig áruházi karácsonyi manót alakít majd, Emma Thompson forgatókönyve alapján.

Peter Dinklage

Peter Dinklage mint Tyrion Lannister Forrás: HBO

Idén érkezik a második Angry Birds-film, amelyhez a hangját kölcsönözte, jelenleg pedig egy másik animációs filmet forgat, a Croodék második részében közreműködik. Már bejelentették, hogy a The Thicket-ben egy fejvadász törpét fog játszani, aki segít a balszerencsés főhősnek kiszabadítani elrabolt húgát, illetve ő lesz a címszereplője a The Dwarf-nak is, ott egy középkori udvarban manipulálhat kedvére egy erőtlen uralkodót.

Kit Harington

Kit Harington mint Havas Jon Forrás: HBO

Idén az Így neveld a sárkányodat harmadik részében hallhattuk a hangját, más terve viszont egyelőre nincs – legalábbis olyan, ami filmre vagy sorozatra vonatkozna, egy időre ugyanis elég volt neki a reflektorfényből. „Le szeretnék lépni, és élvezni az ismeretlenséget. Levágatom a hajam, elkülönítem magam a karaktertől, más dolgokat fogok csinálni teljesen új külsővel, új stílusban” – mondta korábban, a szakállától azóta már meg is szabadult.

Lapozzon, tudja meg, milyen tervei vannak Cersei, Arya és Sansa alakítóinak!