Megkereste a Playboy Balázs Klárit

Balázs Klári
Vágólapra másolva!
Nem kockáztatná soha a szerelmét holmi fölösleges ledérséggel - mondta az énekesnő.
Vágólapra másolva!

Mint az nem túl meglepő, a férfimagazinok akkor produkálják a legjobb eladási adatokat, ha valami hatalmas világsztárt tudnak levetkőztetni, vagy legalább egy hazai hírességet. Nem véletlen, hogy a magyar Playboyból messze akkor fogyott a legtöbb, amikor már a nem épp tinédzser Zalatnay Sarolta állt meztelenül a kamerák elé.

A jelek szerint nem ő volt egy egyetlen magyar táncdalénekesnő, akit megszabadított volna ruháitól a lap, mert Korda György párja most egy interjúban elkotyogta, hogy őt is keresték, de nemet mondott: ha már életében soha nem vállalt aktot, akkor nem ötven felé teszi meg. (Balázs Klári 1952-ben született, most 66 éves.)

Balázs Klári Forrás: Facebook/Korda György és Balázs Klári

"Már negyven felett voltam, sőt közeledtem az ötvenhez, amikor a legnagyobb férfimagazin egy nagyon csinos summáért azt akarta, vetkőzzek le a címlapjukon. Csírájában fojtottam el a megkeresést. Nagyon hízelgő, hogy felfigyeltek rám, de nekem a meztelenség tabu, csak rám és Gyurira tartozik, a négy fal között. Nem kockáztatnám soha a szerelmünket holmi fölösleges ledérséggel" - mesélte a Borsnak.