Influenszer lenne Liptai Claudia 12 éves lánya, pénzt is keres

Liptai Claudia
Vágólapra másolva!
A 12 éves Gesztesi Panka influenszerkedni kezdett, műsorvezető édesanyja pedig mindenben segíti.
Vágólapra másolva!

Liptai Claudia és Gesztesi Panka közösen adtak interjút Story magazinnak, melyből az is kiderült, hogy a műsorvezető lánya az aerobikozás mellett influenszer-karrierbe kezdett. A munkáért pénzt is kap, amit egyelőre nem ő, hanem édesanyja kezel, segíteni pedig menedzsere is fog neki.

"Mondtam anyunak, hogy gyűjtse ő, ha majd nagykorú leszek, elkérem tőle. Egyelőre nincs is szükségem pénzre, ha valami kell, szólok anyának, és megkapom, ha elérem, amiket kijelöl. Amikor már tudok bánni a pénzzel, majd ideadja a keresetemet" - mondta a lapnak Gesztesi Panka.

Liptai Claudia mindenben támogatja lányát, de félti is. "Pankának az influenszerkedés egyfajta játék, addig csinálja, amíg kedve tartja. Ha nem lenne valamiben sikeres önmaga is, és az lenne a legérdekesebb jelző vele kapcsolatban, hogy ismert szülők gyermeke, akkor talán lebeszélném, de
így, hogy kiemelkedő eredményei vannak, támogatom" - mondta, utalva lánya aerobikos sikereire, sporteredményeire.

"Amiben tudok, úgyis segítek, elvégre a gyerekem, de nem fogok érdemtelen előnyöket szerezni számára, hogy lépcsőfokokat ugorhasson át, mert akkor a sikert sem fogja élvezni. (...) Csak arra vágyom, hogy könnyebb legyen az élete, és mint minden szülő, azt akarom, hogy többre vigye nálam" - árulta el a műsorvezető.