Ritkán látott lányával lesz képernyőn Stohl András

2019.03.13. 13:51

Stohl Andrást többször láthatták a nézők műsorvezető lányával, Stohl Lucával, de a ma esti Pénzt vagy éveket! adásában másik lányával, Rebekával fog harcba menni a milliókért.

"Kicsit lelkiismeret-furdalásom volt, hogy Luca annyira előtérbe van tolva. Önmaga által is, mert ugye dolgozik, másfelől meg sokszor vele jelentem meg. Rebus egyébként is visszahúzódóbb sokkal" - mondta Stohl András a Mokkában, ahova kisebbik lánya, Stohl Rebeka is elkísérte.

Ketten szerepelnek ma este Kasza Tibi műsorában, most először láthatóak így a képernyőn. "Én nem szerettem soha szerepelni, de apu megkérdezte, hogy van-e kedvem ehhez, és mondtam, hogy persze."

Korábban gondolt rá, hogy színésznő lesz, de letett róla, mint mondta, apja is hatással volt a döntésére.

"Mind a két lányomat lebeszéltem róla, a harmadikat nem tudom, hogy le fogom-e tudni, mert benne erősen benne van. Egyik se az a típus, aki szerintem érvényesülhetne vagy boldog lehetne ezen a pályán. Egy lánynak más. Nem azért, mert lány, meg mert szereposztó dívány, mert ez hülyeség, ilyenek nincsenek. Hanem azért, mert mégiscsak fontos a család, és egy lánynak ott kell lenni. Egy színésznőnek nagyon nehéz az élete. Ha megy, akkor minden este a színházban van fürdetés és gyereknevelés helyett, minden délelőtt próbál, folyamatosan dolgozik. Ha nem megy, akkor meg azért szomorú" - mesélte a színész.

Lányának más tervei vannak, a vendéglátás tetszene neki, de még nem dőlt el, hogy mivel fog foglalkozni. 

TOVÁBBI CIKKEK