Feltörték Aleska oldalát, ellopták a privát képeit

Sáfrány Emese
Vágólapra másolva!
Egy ismeretlen, feltehetően oroszlányi lakos törte fel Aleska Facebook-oldalát szombat éjszaka. Megviselték a történtek, de egyelőre nem tett feljelentést.
Vágólapra másolva!

Több ismerőse jelezte neki, hogy fura üzenetek érkeznek tőle, ekkor már gondolta, hogy valaki feltörte a fiókját. "Szombaton, éjfél körül feltörték a Facebook-oldalamat, még szerencse, hogy ébren voltam és azonnal tudtam rá reagálni. Éjjel három körül sikerült visszaszereznem az irányítást a fiókom felett. Mindenkinek azt tudom ajánlani, végezze el a megfelelő biztonsági beállításokat, hogy ez ne fordulhasson elő" - mondta a Blikknek.

Forrás: Sáfrány Emese / Instagram

"Rettentő kellemetlen, de olyan privát képeimet továbbította másoknak, amiket kizárólag a páromnak küldtem el. Négy-öt ismert embernek is írt üzenetet, akik jeleztek nekem. Velük megosztottam, mi történt. Nagyon megviselt. Kiszolgáltatott helyzet és kellemetlen azok előtt, akik üzenetet kaptak a nevemben, s akikhez eljutottak olyan fotóim, amiket nem szerettem volna. Eléggé megijedtem, de szerencsére sikerült az ismeretlent kizárni a fiókom kezeléséből" - tette hozzá.