Bereczki Zoltán: Ha nincs alázat, én nem fogok könyörögni

Bereczki Zoltán: "Hallottam egy hangot. Kaptam egy jelet"
,,Nekem sokszor van olyan érzésem, hogy vigyáznak rám"
Vágólapra másolva!
A TV2-n lesz ősszel a Sztárban sztár leszek! című műsor zsűritagja: már nem akar mindenki megmenteni, mint korábban.
Vágólapra másolva!

„Már minden szegmensét láttam a műsornak, de így is rengeteg kihívást tartogat számomra a Sztárban sztár leszek!, ráadásul az elmúlt időben éppen eléggé megforgatott az élet ahhoz, hogy másképp kezeljem, és oldjam meg a különböző szituációkat.

Ha valakiben van annyi kitartás, elhivatottság, alázat, akkor a maximumot kihozom belőle, és szárnyalni fogunk, ha pedig nincs, akkor nem esdeklek. Könyörögtem eleget az életem során" – mesélte a színész-énekes.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

„Korábban azt gondoltam, ha mindenki olyan keményen és elszántan dolgozna, mint én, akkor mennyivel jobb lenne az életünk. Aztán idővel rájöttem, hogy nem kell, és nem is szabad a világot megváltani, izomból küzdeni az elismerésért, és mindenkinek megfelelni" – tette hozzá a Bors megkeresésére.