Itt a vége: három sorozatot is elkaszáltak

Vágólapra másolva!
Pedig a Deadly Class ígéretesnek tűnt.
Vágólapra másolva!

Lana Condor, Benjamin Wadsworth és Benedict Wong szerepelt a Deadly Class című szériában, de nem lesz életük főműve, mert a SyFy nem rendelte meg a második évadot. Ugyancsak vége a Happy!-nek, amely két évadot kapott a csatornán, Christopher Meloni és Patton Oswalt főszereplésével. Utóbbiban egy meglehetősen idétlenül kinéző, kék unikornis is szerepelt, nem csoda, hogy nem követték tízmilliók izgatott körömrágás közepette.

Deadly Class Forrás: Katie Yu/SYFY

Az Amazon is kaszált, a Sneaky Pete-nek nem lesz folytatása: ennek Bryan Cranston volt az egyik producere, Giovanni Ribisi pedig a főszereplője három éven keresztül. Játszott még benne Marin Ireland, Margo Martindale, Peter Gerety, Libe Barer és Shane McRae.