Jolly a régi barátnőjét is otthagyta egy másik nőért: Suzyért

Suzy és Jolly
Vágólapra másolva!
Megszólalt Jolly régi barátnője, Kovács Gigi, azt mondja, vele is ugyanaz történt, mint Suzyval: a mulatós zenész elhagyta egy másik nőért.
Vágólapra másolva!

Jolly egykori barátnője, Kovács Gigi a Blikknek mesélte el, hogy annak idején az énekes lecserélte Suzyra, vagyis ugyanaz történt, mint nemrég, amikor Jolly hamar átugrott egy másik kapcsolatba, miután a feleségével beadták a válókeresetet.

Suzy és Jolly Forrás: Jolly

"Egykor nagy szerelem volt a miénk, ma is őrzöm a hozzám írt leveleit, amelyekben Egyetlen drága Csillagomnak vagy Kicsikémnek becézett. Tizenöt éve még a mi szerelmünk inspirálták a dalokra. Két csodás évig éltünk együtt, én voltam az, aki rávette, hogy levágassa a copfját" – mesélte Gigi, aki Jollyval együtt írta és énekelte a Nem tudok már mást szeretni című számot.

Jolly aztán szemet vetett az akkor még háttértáncosként dolgozó Suzyra, Gigi pedig "elengedte", mert nem tűrt meg rivális nőt. "Reméltem, hogy Jolly megállapodik, hiszen gyönyörű kislányuk született, de van, amikor a szívnek nem lehet parancsolni" – zárta Gigi, jelezve, hogy valamelyest együttérez Suzyval.