Sikoltozva menekült ki a stúdióból! - Fejezetek a magyar szinkron történetéből

Vannak országok, ahol mindent feliratoznak, itthon azonban erős szinkronkultúra alakult ki. Erre példa a Pannónia Szinkronstúdió épülete, amely – vélhetően – az egyetlen olyan épület a világon, amelyet kifejezetten szinkronstúdiónak építettek. Azonban az épület megnyitásáig sem állt le a szinkronizálás, a korszaknak megfelelő technikával, rengeteg nehézség árán is, de zajlottak a munkálatok. Szinkrontörténeti sorozat, 2. rész.

A harmincas évek második felében már elindult a szinkronizálás hazánkban: akkoriban jogszabályban kötelezték a mozitulajdonosokat a szinkronra, mert azt akarták, hogy az analfabéták is élvezni tudják a filmeket, és azok is, akik csak lassan, nehezen tudtak olvasni. A 30-as évek magyar szinkronjáról, az őskorról itt írtunk.

A második világháború alatt azonban leállt a filmek importja, értelemszerűen durván visszaesett a kulturális programok száma, a szinkronmunka pedig jóformán megszűnt. Az újjáépítés során azonban néhány mozit is rendbe hoztak, így ismét felmerült az idegen nyelvű filmek magyarosításának kérdése.

Balra Komlós Juci, jobbról Gáti József Fortepan

1948 őszén a Mafilm egyik műtermében próbálták újraéleszteni a magyar szinkront. Az első film a Hősök hajója című szovjet alkotás volt, amelyet a későbbi korszak népszerű filmrendezője, Fejér Tamás dirigált, a főszereplő hangját pedig Gáti József színművész adta, aki a szinkronizálás technikájától szabályosan tengeribetegséget kapott.

Együtt volt a teljes csapat

Pergett a film és keresztirányban a magyar szöveg ott szaladt a kép alatt. Nem nagyon olvastak az akkoriban szinkronizáló színészek, mert lelkiismeretesen a szöveget teljes egészében megtanulták, de a tekintetünkkel akaratlanul is követték a rohanó sorokat.

„Szédültünk, fizikai rosszullétet éreztünk, mert egy-egy tekercset elég sokáig kellett nézni ahhoz, hogy mindenki megtalálja a saját szinkronját. Egy jól megoldott tekercs örömünnep volt. A sok nehézség ellenére is nyolc nap alatt elkészültünk a filmmel" – emlékezett Gáti József.

A Pannónia Forrás: Origo

Persze akkor még nem voltak egyeztetési nehézségek. Manapság sokszor van, hogy külön vesznek fel sávokat, és nem is találkoznak a főbb szereplők magyar hangjai, de régen napközben együtt volt az egész kollektíva. „Este aztán mentünk játszani a színházba. Nagyon sok férfi színész volt benne, annak megfelelően magyar részről szinte ott volt az egész szakma. Én voltam a parancsnok, a legénység között ott volt Greguss Zoltán, Dózsa István, Kamarás Gyula. Óriási lelkesedéssel dolgoztunk. Az eredmény boldoggá tett minket" – mondta Gáti.

Mindenki tud majd oroszul?

A Filmművész Szövetség 1950-ben már komoly vitát folytatott a „szinkron vagy nem szinkron?" kérdésben, és ez azóta is felvetődik: elég a felirat, vagy kényelmesebb, jobb, ha magyarul szólalnak meg a világsztárok? Ma már furcsa, de az akkori felszólalók többsége akkor úgy vélte, hogy csak 5-10 évig kell szinkron, mert addigra mindenki beszél majd oroszul. „A dramaturgia törődjön többet az eredeti nyelv hangzóképzésével! A színészeknek meg kell tanulniuk oroszul!" – így szólt a direktíva.

Nem ment mindenkinek

Rátonyi Róbert egészen fiatalon, Gerhardt Pál hívására került a szinkronba, még a Gyarmat utcai műteremben dolgozott, amely közvetlenül a háború vége után nyílt meg. „A film címe Volt egyszer egy király volt. Egy nagyszerű csehszlovák filmszatíra. Mit játszottam benne fiatalon, harmatosan? Az öreg királyt. Ez volt élete első szinkronja!" - emlékezett.

Dajka Margit ünnepelt színésznő volt, de a szinkron nem ment neki

„Rengeteget szinkronizáltam abban az időben, és mindig nagyon szerettem csinálni. Kóstolgatták színészeink az új műfajt, volt, akinek ment és volt, akinek nem. Például a fantasztikus tehetségű Gombaszögi Ellát is kihívták szinkronizálni.

Addig nem is volt baj, amíg el nem indult a vetítőgép.

Abban a pillanatban elkezdett remegni a kezében a papír, nem tudta elolvasni a szöveget, kívülről meg olyan rövid idő alatt megtanulni nem lehetett. Nem is szinkronizált többé. A másik Dajka Margit volt, aki sikoltozva menekült ki a műteremből, és azt mondta: Ezt soha nem tudom csinálni, amíg élek!" – sztorizott erről egykor Rátonyi.

Elemezték a karaktereket

Benkő Gyula is az elsők között volt, akit a magyar szinkronipar felkért, de az elején másolásnak, kopírozásnak tartotta a szinkront, és nem nagyon értette mi szükség van rá. Ráadásul nagyon hosszadalmas munka volt. „Nagyon komolyan elemeztük a szerepeket, a figurákat, a mondanivalókat... mintha színházi szerep lett volna. Az akkori technika kifejezetten zavarta, idegesítette a színészt, aki igazán csak a vászon alatt futó szövegre tudott koncentrálni" – morgolódott.

„Talán az Egy igaz ember című film szinkronizálása közben fedeztem fel magam számára a szinkront. Gertler Viktor volt a film szinkronrendezője és nagyon jó, alkotó szelemben folytak a munkák. Megértettem, hogy

milyen nagy lehetősége van a szinkronizálásnak

a filmkultúra terjesztésében, rájöttem, hogy egy színész számára minden egyes szinkronszerep egy új feladat, új lehetőség eszközeinek kipróbálására!" – lelkendezett később.

Még a földre is lefeküdtek, ha kellett

Bodor Tibor több ezer órányi hangoskönyvet olvasott fel egymaga, természetesen a szinkronból sem hiányozhatott. „Akkoriban szinte minden film fordulópontot jelentett. Például A nagy hazafinál összeragasztottam három tekercset, 20-40 másodperc hosszú szöveget, hogy egy hosszú monológot egy sebességben lehessen mondani. A Csapajev című filmnél pedig arra jöttünk rá, hogy nem kell minden mozgást naturalisztikusan utánozni. Addig ugyanis még a földre is lefeküdtünk, ha a vásznon lévő színész feküdt" – osztott meg egy érdekességet.

Bodor Tibor

És a pénz? „A Zsukovszkij című filmtől számítják a szinkrongázsit. Addig rádiós gázsi volt. Tele voltunk lelkesedéssel, sose késett senki, pedig már akkor is nagy nevekkel találkozhattunk: Darvas Iván, Bárdy György, Szakács Miklós, Tolnay Klári, Gáti József, Ladomerszki Margit" – mesélte.

A szinkron gesztenyefája

„Amikor 1954 őszén átadták a Szinkron épületét a Vörös hadsereg útján, mindössze 24 film készült és nagyjából száz volt a munkatársak száma. A gyár ennek ellenére nagy reményekkel és bizakodással kezdte az életét. Az alapításkor ültettek egy kis gesztenyefát, amely az évek során hatalmasra nőtt" – állt a Szinkronika szaklapban.

Álljon itt az alapítók névsora a Szinkronika gyűjtése alapján: Balogh Tivadarné, Bársony Péter, Boros József, Czipauer János, Csákány Márta, Császár Miklós, Cseh András, Dargay Attila, Fatán Edit, Ferenczi Vilmos, Frank Rudolfné, Gyöpös Sándor, Hab József, Hazai György, Illyés Dolly, Imre István, Kálmán Éva, Kern Mária, Kelin Ilona, Kleisz Imre, dr. Kósdy Sándorné, dr. Matolcsy György, Moldoványi József, Molnár Sándor, Nagy Mária, Nagy Lajosné, Nyers Mária, Orbán Miklós, Pozsonyi Ferencné, Révész Mária, Sellei Eta, Somló Éva, Steiner Andor, Szabó László, Szalóky József, Újhelyi József, Vargányi László, Várkonyi Gyula, Vas János és Zoltán Árpád.