Elvehetik az egykori Lópici Gáspár, Szilágyi István házát

Szilágyi István
Vágólapra másolva!
A Keménykalap és krumpliorr egykori Lópici Gáspárjának, Szilágyi Istvánnak többmilliós banki tartozása van, ami miatt akár a házát is elvesztheti.
Vágólapra másolva!

Szilágyi István évek óta anyagi problémákkal küzd, de most már a lakhatása is veszélybe került, többmilliós tartozása miatt a házát is elvehetik.

Szilágyi István Forrás: Szilágyi István

"Most már nem csak a napi megélhetés okoz fejtörést és aggodalmat, hanem a többmilliós banki tartozásunk. Jó pár éve devizahitelt vettünk fel, és mi sem tudtuk fizetni a megemelkedett törlesztőrészleteket. Ez most már ott tart, hogy elárverezhetik a fejünk fölül a házat, akkor mi lesz velünk? Ha még az otthonunkat is elveszítjük? Ma voltunk ügyvédnél, de egyelőre semmi biztatót nem tudott mondani. Most pedig már csak benne bízunk!" – mondta a színész az AC Newsnak.

Szilágyi hozzátette, hogy a feleségével ketten összesen 99 ezer forint nyugdíjt kapnak, ráadásul ebből él a fiuk is, miután nem talál munkát.