Magyar celebek, akik hátat fordítottak a médiának

Anettka, Pokrivtsák Mónika, Prokopp Dóra
Vágólapra másolva!
Egy ideig az egész ország ismerte őket, a tévében, újságokban szerepeltek, majd úgy döntöttek, hátat fordítanak a médiának, és tudatosan tűntek el a nagy nyilvánosság elől - ez a közös Pokrivtsák Mónikában, aki évekig kvízműsorokat vezetett a tévében, Anettkában, aki viselkedésével teljesen megbotránkoztatta a nézőket, és Adában, aki most tervezi visszavonulását. De nem csak ők kerültek fel a listára.
Vágólapra másolva!

Palotás Petra

1997-ben kezdte a műsorvezetést, számos műfajban kipróbálta magát a képernyőn, majd 15 év után úgy döntött, kiszáll a média világából. Németországba költözött a párjához, Bora lányuk már ott jött világra 2009 januárjában. Íróként teljesedett ki igazán, több könyvet is kiadott, és közönségtalálkozókra hazajárt.

Forrás: Palotás Petra

"Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik. Talán megtalál majd egyszer még egy ilyen feladat, örömmel vennék egy új kihívást, hiszen nem véletlenül dolgoztam 15 éven keresztül különböző csatornáknál. De nyilván nálam egy picit bonyolultabb a helyzet, hiszen most Hamburgban van az otthonom, így napi szinten nem tudnék egy televíziós munkában részt venni" - mesélte az Origónak néhány éve.

Sokáig nem lehetett látni, de idén egy estére visszatért a képernyőre: Kasuba L. Szilárddal az Ötletház című műsort vezették együtt, a két műsorvezető tíz év után a TV2 Pénzt vagy éveket! című vetélkedőjében alkotott újra egy párost.

Ada

Adát az év elején jegyezte el a párja, akivel távkapcsolatban éltek. Úgy döntöttek, Németországban költöznek össze a műsorvezető ikreivel, akik idén ősszel mát ott kezdték el az iskolát.

Forrás: Pintér Adrienn Ada/Facebook

"Sajnos hiába beszélek angolul, hiába van diplomám üzleti kommunikációból, eddig nem jártam sikerrel. Rengeteg helyre elküldtem az önéletrajzomat, de egyszerűen nem értik, ha műsorvezetőként dolgoztam Magyarországon, miért jelentkezem eladói állásra. Pedig nagyon szívesen csinálnám" - mesélte akkor. Tervei közt nem szerepel a média, jó ideig biztosan nem láthatják a nézők.