Demcsák Zsuzsáék a kiesés szélére kerültek

demcsák, ázsia expressz
Vágólapra másolva!
Két páros már biztosan megy a Hajszára az Ázsia Expresszben, a TV2-n.
Vágólapra másolva!

A pénteki adásból kiderül majd, melyik a harmadik páros, amelynek nagyon össze kell szednie magát, és persze arra is fény derül, hogy mely duó esik ki.

Forrás: tv2

Demcsák Zsuzsáék a kiesés szélére kerültek, nem sikerült jól nekik a napi feladat. „A múltkor sikerült a Hajszára felerősödnünk. Én biztos nem szeretnék hazamenni" – mondta Kandász Andrea. Krisztián és Kornél is késve érkezett be, nekik is meg kell küzdeniük a bennmaradásért a pénteki adásban. Múlt héten viszont az a páros esett ki, amelyet a többiek küldtek ki a Hajszára, úgyhogy a mai távon szerencsétlenkedő négy játékosnak van még esélye.

A kieső párosból minden bizonnyal egy tag megmenekül majd, és ő Hódi Pamelával kerül össze. Ezt a nagy találkozást egy különkiadásban, speciális adásban láthatja a néző, részletek itt.