Megvan a legsikeresebb spanyol sorozat

La casa de papel
Vágólapra másolva!
34 millió 355 ezer előfizető indította el a La Casa De Papel harmadik évadját, mindössze pár nap alatt.
Vágólapra másolva!

A La Casa De Papel, Money Heist közlése szerint a sorozat harmadik évadját 34.355.956 háztartásban látták legálisan a premier utáni hét napban, ezzel pedig alighanem minden idők legnézettebb spanyol sorozata lett. Ehhez persze kellett a Netflix-féle platform, amivel elérhető lett a világ számos országában.

A történet egy csapatnyi rablóról szól, akik nem bankba törnek be, hanem egyenesen az állami pénznyomdába, ahol nekilátnak bankjegyeket gyártani. Túszokat ejtenek, majd egymilliárd euróval meglépnek egy alagúton keresztül. A cselekmény ugyan lassan halad előre (épületen belül és kívül egyaránt), de a karakterek nagyon egyéniek, szerethetőek, és a nézők sorra megismerik a múltjukat is. A közel 35 milliós megtekintésben azonban talán még a készítők sem reménykedtek.

Úrsula Corberó legjobb fotóit itt találja.