Bear Grylls: Legszívesebben jaguár lennék

Bear Grylls
Vágólapra másolva!
Bear Gryllst láttuk már sokféle helyzetben, csúszni-mászni, gusztustalanabbnál gusztustalanabb dolgokat enni-inni, de akad vajon olyasmi is, amit soha nem tenne meg a túlélés érdekében? Többek között erre is válaszolt az Origónak a neves túlélőművész, akinek új sorozata, a National Geographicon futó Zord bolygó azt mutatja be, hogy az állatok miként képesek életben maradni a Föld legszélsőségesebb pontjain, lehetetlen körülmények között.
Vágólapra másolva!

A Zord bolygó első epizódja rögtön két madárfióka elpusztulásával kezdődött. Volt olyan helyzet a forgatás során, amikor megsajnált egy állatot, és segíteni akart rajta?

Természetesen a stábbal sokat beszélgettünk ezekről a szívszorító pillanatokról, de szinte mindig erősnek kellett maradnunk, hagynunk kellett, hogy a természet tegye a dolgát.

Nem bánja, hogy itt a háttérbe kellett húzódnia, alig van képernyőn – ellentétben a korábbi saját műsoraival?

Számomra a Zord bolygó igazi sztárjai az állatok. Inkább megtiszteltetés volt, hogy követhettem ezeket a hősöket, és közelről láthattam, hogy meddig képesek elmenni, hogy alkalmazkodjanak és túléljenek ebben a rohamosan változó világban. Amikor a túlélésről van szó, az emberek teljesen amatőröknek tűnnek néhány, a Zord bolygó-ban látott állathoz képest, mi pedig azt akartuk, hogy ezek az élőlények elmondhassák a saját sztorijukat a kamerák előtt, már amennyire ez lehetséges.

Milyen állat lenne, ha választhatna?

Talán egy jaguár – elég csak megnézni a jaguáros jelenetet, ahogy elkap egy krokodilt a folyóból. Lélegzetelállító képsor, korábban sosem lehetett ilyet látni.

És a kihalt állatok közül melyiket hozná vissza, ha lenne rá lehetősége?

Talán a dodót. Egy tragédia volt, ahogy kegyetlenül, a kihalásig vadászták. Fogadok, hogy kiderülne, kulcsszerepet tudna játszani a természetben.

Bear Grylls a Zord bolygóban Forrás: National Geographic

Van olyasmi, amit soha nem tenne meg a túlélés érdekében?

Soha ne add fel – ez tényleg a legfontosabb tanács bárkinek, aki életveszélyes helyzetbe kerül. A hozzáállásod egy izomhoz hasonlít, amelyet be tudsz feszíteni: képes vagy egy katasztrófát lehetőséggé változtatni, improvizálhatsz és alkalmazkodhatsz, így jó eséllyel túljutsz a nehézségeken.

Mi volt az utazásai során a legveszélyesebb helyzet, amibe egy állattal való találkozás miatt került?

Talán a sósvízi krokodilok között kerültem a legnagyobb veszélybe, volt pár olyan helyzet, ami nagyon hamar nagyon rosszul végződhetett volna. Sose becsüld alá az erejüket és a türelmüket!

Mi volt a legemlékezetesebb pillanat a mostani forgatás során?

A legemlékezetesebb pillanatok azokhoz az állatokhoz kötődnek, amelyek nem igazán kerültek soha reflektorfénybe, de teljesen meg tudnak lepni, ha közelebb kerülsz hozzájuk. Ott voltak például az óceánokról szóló epizódban a fókák, amelyek összeálltak, hogy együtt harcoljanak egy cápa ellen, az nagyon megragadt bennem. A tömeg erejével végül is legyőzték az óriást.

Melyik a kedvence a hat epizód közül, melyiket ajánlaná a nézőknek, ha csak egyet néznének meg? (A Zord bolygó részei mind más tájon játszódnak – a szerk.)

Minden epizód tele van hihetetlen sztorikkal olyan állatokról, amelyek az alacsony túlélési esélyeik ellenére képesek voltak alkalmazkodni a folyamatosan változó világhoz. Mint a hegyek világát bemutató részben a kis ludak, amelyek repülni még nem tudnak, így több száz métert kell zuhanniuk a fészkükből, hogy esélyük legyen ételhez és vízhez jutni; vagy az óceánokat bemutató részben a gyilkos bálnák, amelyeket háttérbe szorított az egy nyelésre 100 kiló heringet is elfogyasztó púpos bálna. A sarkvidéket bemutató részben a császárpingvinek és jegesmedvék ábrázolása szerintem az egyik legjobb, amit kamerával valaha felvettek. Ezek a pillanatok örökre belém ivódtak.

Mit gondol, mi a legfontosabb, amit a nézők tanulhatnak a sorozatból?

Soha a történelem során nem volt még ilyen nehéz az állatok helyzete, és az élet mégis utat tör magának. Annak ellenére, hogy nem sulykoljuk a nézőkbe a klímaváltozással kapcsolatos üzeneteket, a nézők megérthetik, hogy a klímaváltozás az egyik legfőbb ok, ami miatt az állatok számára manapság jóval keményebb a túlélés, mint korábban bármikor. Megindító, ahogy ezek az igazi túlélők az esélytelenségük dacára is képesek harcolni. Szívszorító, de inspiráló is egyben.

Az interjú a National Geographic jóvoltából jött létre, a Zord bolygó vasárnaponként 22 órakor megy a csatornán.