Újabb kieső az Exatlonban, új szabályok jönnek

Vágólapra másolva!
Kiesett Murvai Lívia, régi ismerőse, Reni ejtette ki. Ezzel vége is a Bajnokok-Kihívók felállásnak, minden megváltozik a TV2 sportos realityjében.
Vágólapra másolva!

Medálharccal kezdődött az adás, a győztesekről és a mérgelődő Dombi Rudolfról itt olvashat. Eztán került sor a párbajra: Livi volt a leggyengébb a piros csapat lányai közül, Patrik nevezte meg az ellenfelét, Reninek kellett mennie. Szemben Gelencsér Timivel, ő még nem párbajozott, így talán nem is volt annyira elkenődve, hogy bizonyítania kell.

Forrás: TV2

Murvai Lívia lett a kieső, mivel Rákóczi Reni ezúttal gyorsabb, határozottabb, ügyesebb volt. Előbbi pár héttel a reality kezdete után érkezett, ellenfele viszont alapszereplő, az első nap óta küzd a fődíjért, és nagyon sok menetet nyert.

Forrás: TV2

A vége persze a nagy emócióké volt, a három lány a Bajnokoknál nagyon összebarátkozott a hetek során, így volt ölelkezés és sírás kettesben, hármasban, majd nagy csapatban. „Livi egy óriási szívű nő, és hálás vagyok az Exatlonnak, hogy megismerhettük. Nincs semminek vége, előtte van még az egész világ, otthon folytatjuk. Köszönjük szépen” – mondta a csapatkapitány Dombi Rudolf.

Forrás: TV2

Livi sírdogálva-mosolyogva elmondta, hogy barátokat szerzett, és a legelső pillanat ugrott be neki, mert Reni egyből felismerte. „Nem szerettem nagyon a villában lenni. A camp volt a jobb, ott együtt volt mindig a csapat. A tábortűz, a játékok, amiket ott este játszottunk, az énekek... ezek mind jó emlékek. Ebből a játékból mindenki nyertesként tud távozni. Megismerünk új embereket, új barátokat, és ez nekem minden” – búcsúzott a kieső.

Az új szabályokról itt olvashat.