Nagy tervei vannak Boros Lajosnak, újra rádiózni fog

Boros Lajos
Budapest, 2012. március 6. Boros Lajos beszél azon a sajtótájékoztatón, amit a NeoFM kereskedelmi rádió reggeli műsorának műsorvezetői tartottak abból az alkalomból, hogy Boros Lajos 20 év után befejezi a Bumeráng című reggeli műsor vezetését. MTI Fotó: Beliczay László
Vágólapra másolva!
Boros Lajos régóta küzdött szívbetegséggel, melynek akadályait sikeresen vette, egyre jobban van.
Vágólapra másolva!

A rádiós a FEM3 Café adásában a rá váró kezelésekről, a betegséghez való hozzáállásáról, és jövőbeli karrierterveiről is mesélt. Elárulta, hogy még a gyógyszerek beállítása zajlik, állandó orvosi kontroll alatt van, de próbálja jól érezni magát, és nem esik kétségbe.

Öt kísérleti műsorral készül áprilistól, ami ha elnyeri a hallgatók tetszését, akkor zöld utat kap. "Imádok improvizálni. Azt adta az életünk javát a Bumerángban is, hogy olyan helyzetek születtek adás közben, amit mi sem vártunk. Mi ugyanolyan kíváncsiak hallgattuk egymást, mint a hallgatók" - mesélte a műsorban.

Bővebben a videóban: